2014. január 26., vasárnap

Miben különbözik a tőzsdejáték és a valódi tőzsdézés?

A tőzsdejáték olyan vetélkedő, ahol valós árfolyammozgások alapján, játékpénzzel kell minél nagyobb hasznot elérni egy bizonyos időtávon.  Ez az időtáv jellemzően 1-12 hónap közötti. Az eredményhirdetésnél általában ilyen számokat látunk:
1. helyezett: Béla, 320% hozam 1 hónap alatt
2. helyezett: Hilda, 240%
3. helyezett: Árpád, 230%

És ez tök jól hangzik. Az illúzió az, hogy ezeknek az eredményeknek semmi köze ahhoz, amit ugyanezen személyek a valódi tőzsdén érnének el. A tőzsdejáték inkább csak egy jó reklám arra, hogy a mohó, laikus tömeget a tőzsde felé tereljék, ahol valószínűleg szép veszteségeket mutatnak majd fel. 
Lássuk az eltéréseket:
Időtáv: éles helyzetben nem 1 hónap, hanem évtizedek alatt kell felmutatni megnyugtatóan magas hozamot. Hosszútávon megtérülő befektetéseknél szinte természetes, hogy az induló néhány hónapban vagy évben az adott befektetés még nem fordul nyereségbe, de később a busás haszon ezt bőségesen ellensúlyozza.
Pénz: a játékban a virtuális pénz elvesztésével kárunk nem származik. A valóságban minden tévedésünknek ára van, ezért minden működő stratégia kiemelt figyelmet fordít a veszteségek minél jobb esélyű elkerülésére, csökkentésére.
Kockázat: a játékban szándékosan nagy kockázatot kell vállalni az elérhető legnagyobb hozamért, csak így érhető el jó helyezés. Ugyanakkor sokkal nagyobb esély van a játékból való kiesésre, de az nem jelent semmi problémát. Éles helyzetben korlátozzuk az elérhető veszteséget, de ezzel korlátozzuk az elérhető hozamot is, mindenki maga dönti el, milyen szintű kockázatot hajlandó vállalni. A legtöbb embernek kisebb a veszteségtűrése, mint az korábban gondolta magáról. Tipikus jelenség, hogy jó befektetést valaki nagyon komoly mínuszban ad el, mert veszteségtűrése és az elemzéssel kapcsolatos tudatlansága kikényszeríti, hogy eladja, amije van.
Stratégia: a fentiek miatt teljesen eltérő az a stratégia, amit a játékban követni kell. Ott rövid időn belül minél nagyobb hozamot kell felmutatni, miközben semmilyen kárunk nem származhat a tévedésünkből. Így az egész egy szerencsejátékként működik, ahol a legnagyobb kockázatot kell vállalni. A több ezer játékosból az fog nyerni, aki a legnagyobb mozgást a legjobban megragadja, itt a tőzsdei tudásnak nincs jelentősége.

Az a tőzsdejáték, ami a tükrözné a valódi teljesítményt:
Legalább 10 évig tartana. A legjobb átlaghozamokat pedig ingadozásuk szerint értékelné. Elég lenne talán 5 féle szóráskategória, és minden kategóriát elkülönítve rangsorolná a játék. A díjazás kategóriánként nem az első 3, hanem az első 200 játékost illetné meg, mégpedig feltűnően alacsony különbséggel. Ez tükrözné azt a tényt, hogy ha valaki 10 éven keresztül versenyképes hozamot tud elérni, mindenképpen jól jár (annak ellenére, hogy a kamatos kamathatás miatt a fél százalék is hatalmas különbség).

2014. január 19., vasárnap

Mi igaz és mi nem a tőzsdével kapcsolatban?

"Nem értek a tőzsdéhez, kicsit félek is tőle, ezért inkább nem vágok bele."
Ez a laikusok egyik leghasznosabb és legértelmesebb gondolata. Tudja, hogy nem ért hozzá, így megkíméli magát az esetleges veszteségektől. A problémát az fogja jelenteni, amikor ezen a természetes gátlásán valamilyen reklám vagy közhely hatására túllép, és álmokba ringatja magát. Ehelyett vagy emellett tőzsdei szaktudást szerezhet (például könyvtárból), és ezt nem 2 napos gyorstalpalón, hanem kitartással, évek alatt teheti meg.

Ha szaktudás nélkül, néhány egyszerű szabályt betartva halmoz fel hosszútávra részvényeket, megfelelő passzív hozamot érhet el (évi 9% dollárhozam a 20. század folyamán), amelyet szaktudással sem biztos, hogy felül tud majd múlni.

"A forexen kis tőkével 1750 €-t kerestem egy nap alatt."
Tömve van az internet ezzel a szeméttel. Azt próbálják elhitetni a kívülállóval, hogy egy szakértő az illető kis pénzéből sokat csinál. Fontos szabály: (rajtunk kívül) senkinek nem érdeke, hogy mi gyarapodjunk. Ha valaki képes kis tőkéből sokat létrehozni, akkor ő nem a mi, hanem a saját vagyonát fogja növelni vele. A fenti reklám egyébként arról szól, hogy nagy tőkeáttéttel felveszünk egy kis devizapozíciót. Ha nem értünk hozzá, tevékenységünk hasonlítani fog valamelyik szerencsejátékhoz, ahol bármikor belenyúlhatunk egy nagy nyereménybe, ám a sok kis veszteség valószínűleg erodálja azt. A szolgáltatónak eredményünk teljesen mindegy, mert veszteséges kötéseink után is megkapja jutalékát.

a változat: "Sokat esett egy részvény árfolyama, ezért veszek belőle."
b változat: "Sokat emelkedett egy részvény árfolyama, ezért veszek belőle."
Mindkét gondolat lehet hasznos a stratégiától függően, ám a kívülálló ezzel semmire nem fog menni, inkább ártani fog magának. Két fő stratégiát különböztessünk meg: a technikai elemzést (TA), illetve a fundamentális elemzést (FA). A TA trendeket próbál felismerni és meglovagolni. Ők akkor vesznek részvényt, amikor az már túl van némi emelkedésen, vagyis emelkedő trendben van, és arra számítanak, hogy ez folytatódik. Ha felismerik a trend végét, eladják eszközeiket (ami lehet árutőzsdei termék, nemesfém, olaj, deviza, származtatott termék, részvény). Az FA a részvény mögöttes értékét és a gazdasági folyamatokat vizsgálja. A FA egyik ága az értékalapú befektetési stratégia, ha sokat esik egy részvény árfolyama, vehet belőle, ha a mögöttes értékhez képest az ár valóban olcsó.

“Annak éri meg, aki tudja, hogy hol van az árfolyam legalja és mikor van a tetején, mert akkor megduplázhatja a pénzét.”
Soha senki nem tudja előre, hol lesz egy árfolyam alja vagy teteje, hacsak nem törvénytelen módszerekről (bennfentes kereskedés, tiltott piacbefolyásolás) van szó, és még ez sem működik bizonyos likviditás felett. Egyetlen sikeres stratégia sem próbálja meg kitalálni az árfolyam alját vagy tetejét, de minden sikeres stratégia kiemelten figyel a tőke menedzselésére.

“A tőzsdén csak nagy pénzekkel lehet kereskedni, a kicsiket csak kifosztják.”
A tőzsdén a legnagyobb kockázatot saját magunk jelentjük. Ha nem értünk hozzá, nem mások fosztanak ki, hanem saját magunk okozzuk a veszteségeket magunknak. Ez nincs kizárólagos összefüggésben a pénz nagyságával. A kisbefektetők kifosztásának tekinthető a junk részvények tőzsdei jelenléte, de ezt az értékalapú befektető sikeresen detektálja s elkerüli.

"A gazdag emberek játékszere a tőzsde."
A tőzsdei fórumok színvonala alapján kijelenthető, hogy a szegény emberek játékszere is: Sokan módszeresen a tőzsdére viszik elbukni kevéske pénzüket, miközben legkisebb hajlandóságot sem mutatják a tanulásra. Ez inkább szenvedélybetegség. Ezzel szemben az értékalapú befektető számára a tőzsde egyszerűen csak piac, melyet platformnak használ részesedés vásárlásához egyszersmind tőkejövedelem eléréséhez.

“Bennfentes információkkal kiforgatják a kicsiket a vagyonukból.”
A megfelelő stratégiák nem építenek bennfentes infókra, illetve kellőképpen csillapítják ezek esetlegesen káros hatásait. A "kicsiket" a vagyonukból a saját felelőtlenségük és tudatlanságuk forgatja ki.

“A tőzsde veszélyes, mindig veszít az ember.”
A tűz is veszélyes, ám dönthetünk úgy, hogy megtanulunk vele bánni, így nem megégetni fogjuk vele magunkat, hanem finom puhára főzzük vele táplálékunkat. Persze a tőzsde ennél jóval bonyolultabb, de a vele elérhető haszon is ennyivel nagyobb. Hosszútávon (10-20 év) még a véletlenszerűen összeállított portfólió is jobb hozamot fog nyújtani, mint a bankbetét vagy a kötvények.

“Nincs nekem időm, hogy a nap minden percében figyeljem az internetet/tv-t, hogy mikor kell eladnom és mikor kell vennem.”
A technikai elemzés során talán szükség lehet erre, ám az értékalapú befektető a negyedéves jelentéseket vizsgálja, és bizony az árfolyamokra is elég negyedévente, havonta ránéznie. Havonta egynél többször nincs szüksége portfóliója rendezgetésére.

"A betét biztos, kiszámolható."
A betét biztos, de hozama is ennyivel kevesebb. Egymillió forintból 30 év alatt keletkezik 3.25m, ha 4% kamattal számolunk. 15% hozammal ez már 66.2m Ft lenne, 19% esetében 184m. Mindenki döntse el maga, törekszik-e magasabb hozamra ésszerű kockázatvállalással.

"Vegyünk xy részvényt, mert nemrég jelent meg a piacon"
A kibocsátó saját érdekének megfelelően megpróbálja a lehető legmagasabb áron bevezetni részvényeit. Ennek az érdeknek az ellentétes oldalán van a befektető. Sokszor előfordul, hogy bevezetéskor szárnyalni kezdenek a részvények, ám előfordul ugyanennek ellentéte is. Az értékalapú befektető alaposan felméri a bevezetett részvények mögöttes értékét, és ez alapján dönt. Általában úgy dönt, hogy nem vásárol ilyen esetben, mert a mögöttes érték sokkal alacsonyabb.

“Most nagyon jól megy az xy részvénynek, vegyünk belőle. Egész héten + jel volt előtte a tévében.”
Ezek a gondolatok a trendkövetés erősen lebutított változatát tükrözik, ami szinte biztosan veszteségeket fog okozni, hacsak nem egy nagyon hosszú bikapiacról van szó. Ha így is van, az utána következő válság leszálló ágában ez a módszer csődöt fog jelenteni.


"Csak olyan pénzt érdemes a tőzsdére vinni, amelynek elvesztésétől nem félünk."
Megfelelő stratégia esetén a részvénybe fektetett pénz elvesztésének olyan kicsi az esélye, mintha bankbetétben lévő pénzünket veszítenénk el. Erre is van lehetőség, ha valamilyen társadalmi vagy természeti katasztrófa totális pusztítást okoz. Az értékalapú befektető olyan pénzt fektet részvénybe, melynél nincs szükség kényszerlikvidálásra, tehát tetszőleges ideig nélkülözni tudja (10-20 év). Rövid kötvényeknél ez mindössze néhány hónap is lehet.

2014. január 16., csütörtök

Csoporttagunk eredményes amerikai befektetése

Facebook csoportunk tagja, Vadasi Marcell, fiatalkora ellenére komoly tájékozottságot mutat az elméleti alapokat illetően, és józan gondolkodást tükröznek írásai. Meglepődnék, ha a jövőben nem hallanánk felőle egyre komolyabb sikerekről. Engedélyével közzéteszem a csoportba írt egyik kommentjét:
Amerikai fegyveripari részvényeket figyelek. Áprilisban egyből amerikai volt életem első részvénye is. A portfolio.hu-n megjelent egy elemzés az amerikai fegyvergyártókról márciusban és ez indított arra, hogy még jobban utánuk nézzek. Akkor már 1-2 hónapja kerestem olyan céget, amiből érdemes lett volna vásárolni legelsőnek (akármelyik piacon, ami elérhető).
Az amerikai tőzsdéken két közismert fegyvergyártó van, a Smith and Wesson (SWHC) és a Sturm Ruger (RGR). A S&W revolverek talán filmekből ismerősen csenghetnek sokótoknak. Ezek a bevételeik szinte egészét kézi fegyverek (pisztolyok, puskák) és kiegészítőik gyártásából és eladásából szerzik. Ezen kívül van még néhány cég, amik a fegyveriparba tartoznak, első sorban lőszergyártók (ATK), olyan vállalatok, amik részben érdekeltek a fegyverek kereskedelmében (DKS, CAB), illetve nem halálos önvédelmi eszközöket (sokkolókat) gyártó cég (TASR) is. Tehát nem a harci repülőgép vagy harckocsi gyártók érdekelnek, hanem a kézi fegyverek gyártói, eladói. A fenti cégeket, amiknek a kódjait leírtam, mind figyelem, de 80%-ban első sorban a két nagy fegyvergyártóról olvasok, különösen a S&W-ról, amiben részesedésem is lett végül.
A figyelmem első sorban a fegyverek iránti érdeklődésem miatt esett erre a szektorra: Kezdőként szerettem volna olyan cégeket elemezni, amik érdekeltek is a számaikon túl. Szerencsére jókor nyúltam bele a szektorba, mert néhány nagy amerikai mészárlás (iskolai, mozis) okán az árfolyamuk sokat esett pont nem sokkal a vétel előtt.
Nehezen döntöttem a kettő közül, de végül az alacsonyabb növekedési potenciállal rendelkező, de stabilabb, alacsonyabb hitelállományú Smith and Wessont választottam. A fegyver szektor olyan, amit szívesen figyelek ezután is és bízom benne hogy itt könnyebben rá fogok jönni mikor kell kiszállni és mikor beszállni (hiszen a részvényeken túl is érdekel a dolog). A két cég árfolyama a vételem (SWHC) napja óta ennyit emelkedett, 9 hónap alatt:
SWHC: +73%
RGR: +72,5%

2014. január 15., szerda

Piac Úr

Az értékalapú befektetők körében "Piac úr" (mr. Market) egy unásig ismételt összefüggés megtestesítője. Arról van szó, hogy mi a tőzsdei árfolyamot nem kiszolgáljuk, hanem kihasználjuk. Ben Graham arra kér, az árfolyamokat képzeljük el egy úrnak, akinek a vezetékneve Piac.
Piac úr minden hétköznap, minden órában (a tőzsde kereskedési idejében) felkínál nekünk a tőzsdei cégekre 1-1 ajánlatot (árfolyam). Olyan rugalmas, hogy hajlandó eladni és venni is ezen az áron. Állandóan zaklat minket ajánlataival, igen jó ügynök, a meggondolatlan tőkepiaci szereplő könnyen hatása alá kerülhet.
Piac úr meglehetősen szeszélyes. Példának okáért, az OTP részvényeit a válság előtt 11 ezer forintra értékelte, pár hónap múlva már csak 1300 forintot ért neki, megint pár hónap múlva 7 ezret. Nyilvánvaló, hogy a vállalat kilátásai változtak ez idő alatt jó s rossz irányba is, ám e változásokra adott reakcióit Piac úr eltúlozta.
Tagadhatatlan, hogy mr. Market sokszor ad helyes értékelést, de mi nem az ő értékelésére, hanem saját elemzésünkre hagyatkozunk. Saját értékelésünk gyakran eltérhet Piac úrétól, az eltéréseket kihasználva pedig kiváló üzleteket köthetünk vele.
A kockázatot az jelenti, hogy ha nem vigyázunk, Piac úr akár meg is győzhet minket az igazáról. A válság mélységeiben remegő kezekkel, sápadtan fogja megtenni ajánlatát nagyon alacsony árakon, és világvégéről beszél. Hagyjuk magunkat pánikba ejteni, vagy inkább megvesszük tőle olcsón az egyébként kitűnő cégeket? Mi az utóbbit választjuk. A fellendülés időszakában örömtől ujjongva, hangosan fog hatalmas árfolyamokkal dobálózni. Vele együtt költekezünk, vagy inkább eladunk neki olyan részesedéseket, melyeket túlértékeltnek találunk?

2014. január 14., kedd

Időtávok az értékalapú befektetésben

A value investor nagyjából így tekint a tőzsdei időtávokra:
1 hónap: ez körülbelül egy szempillantásnak felel meg. A befektető ennél gyakrabban csak akkor nézi az árfolyamokat, ha kellemes időtöltésnek tartja, egyébként elég háromhavonta egyszer ránézni. Ne felejtsük el, hogy rövidtávú stratégiákkal nem fogjuk felülmúlni a hosszútávú módszereket. Akkor pedig miért foglalkoznánk a rövidtávval?
6 hónap: extrém rövid időtáv. Nagyon ritka, hogy csak eddig tartsunk egy részvényt. Előfordulhat akkor, ha alkalmi vétel során (amikor durván alulárazott, gyenge minőségű vállalatot veszünk) az árfolyam szinte rögtön megindul, és néhány hónap alatt megy 40%-ot vagy jóval többet.
3 év: rövidtáv. 3 év után már megnézhetjük portfóliónk hozamának alakulását, de még ez is szinte értékelhetetlenül rövid. 3 év alatt megfordulhat a kezünkben néhány részvény, de a kitűnő cégek eladását még csak nem is fontolgatjuk, amennyiben ezen cégek a piaci átlagnál jobb megtérülést nyújtanak (ROE>9%)
5 év: rövidtáv. Portfóliónk teljesítményének vizsgálatához még ez is kevés, félrevezető eredményt adhat, de már többet látunk belőle, mintha semmit sem látnánk.
10 év: A portfóliónk teljesítménye már valószínűleg a korrekt teljesítményt mutatja, ebbe az időtávba belefér legalább egy válság és egy fellendülés is. Ha a hosszútávra ajánlott befektetési alapok hozamait vizsgáljuk, akkor legjobban tesszük, ha a 10 évnél rövidebb időszakok átlaghozamaival nem foglalkozunk. Erre kényszerülünk azonban, ha az alap még csak 5 vagy 3 éve indult. Ilyenek például azok az alapok, amelyek "véletlenül" pont a válság mélypontján, 2008-2009. környékén indultak, és a 30%-os indexnövekedésnek köszönhetően szép hozamot produkáltak.
Több évtized: alapesetben ennyi időre veszünk meg egy részesedést, ha annak megtérülése 9% feletti. Ez természetes, ha fiatalként, húszas éveinkben elkezdjük a tőkejövedelem fejlesztését, s ez végigkísér egész életünkben. Mindez tisztességes jövedelmet és nyugdíjat biztosít (kamat, osztalék, árfolyamnyereség formájában), portfóliónkat pedig utódaink vihetik tovább.

A fókuszált stratégia

Ez a bejegyzés a blogon bemutatott stratégia egyik változata, ezért az itt leírtak külön kezelendők a többi tartalomtól.
Robert G. Hagstrom a "Warren Buffett portfólió" c. könyvében ír a fókuszált befektetésekről. Ez az értékalapú szemlélet vegytiszta formája, nagyobb hozamelvárással és nagyobb ingadozással jár. 
Leginkább a portfóliókezelésben tér el ez a módszer a Ben Graham által bemutatottól, hisz mindkét verzió megköveteli az alapos cégelemzést. A kötvényarány mértékére nincs korlát, lehet akár 0% is, és a részvény diverzifikáció is jóval enyhébb: Buffett szerint a diverzifikációval a tudatlanság ellen biztosítjuk be magunkat, mely mellőzhető az alapos vizsgálatok miatt. Tarthatunk akár mindössze 3-5féle részvényt is. Energiánkat erre a kevés részvényre összpontosítjuk, így méginkább képben leszünk ezeket illetően. Egy fajta részvény arányára sincs korlát, idővel kiteheti akár eszközeink 60%-át is. Ha az esélyek kiemelkedőnek jók, akkor a téteket is kiemelkedően nagyra állítja.
Az alapelv az, hogy a birtokolt 3-10 részvényt azok közül választják ki, melyek az elmúlt évtizedben verték a piacokat, és a körülmények alapján továbbra is ez várható. Tekintve, hogy az árfolyam hosszú távon tükrözi a cég teljesítményét, a fenti portfólió értéke jobban fog növekedni a hozzá tartozó indexénél. Előtte viszont több évig alulteljesítheti a piacot.
Aki ezt a változatot követi, előre felkészül arra, hogy portfóliója piaci értékének akár fele is eltűnhet ideiglenesen(=1-3 évre). A kellemes következmény viszont az, hogy idővel nemcsak ez a veszteség tűnik el, hanem a piac teljesítményét is utoléri és elhagyja a portfólió értéke.
Csakis hardcore egyének követik ezt a módszert. Én például tudásban és stílusban is elmaradok ettől a szinttől.

2014. január 3., péntek

A value investor vételei és eladásai

Részesedést akkor vásárolunk, ha (a) ha az összes részvényünk még nem haladja meg azt az arányt (25-75%), amit magunknak előre eldöntöttünk, és ami számunkra kényelmes; (b) és ha az adott szektorban a kitettségünk még nem túl nagy (10%); (c) és ha az adott vállalatban a kitettségünk nem túl nagy (max 10%, de lehet max 1-2% is); (d) és a megvásárolni szándékozott vállalat mögöttes értéke jóval nagyobb a piaci árnál. Alkalmi vétel esetében a mögöttes érték legalább 50%-kal legyen magasabb a piaci árnál.
Nagyon ritkán fordul elő, hogy részesedést veszteséggel adunk el, de megtesszük, ha (a) a mögöttes érték köddé válik, a vállalat tönkremegy (lásd "veszteségek" c. bejegyzés). A lehetőséget teljesen kiiktatni nem tudjuk. (b) A mögöttes érték más módon veszélyben van, például a társaság folyamatosan egyre romló s nagy mértékben romló eredményeket szállít. Azt kell mérlegelnünk, mekkora esélyünk van a befektetés megtérülésére. Az elemzésünk során egyébként ezeket a vállalatokat szinte teljesen ki tudjuk szűrni.
Leggyakrabban azt fogjuk tapasztalni, hogy vállalataink stabilak, de az árfolyam egy jó ideig a beszerzésünk alatt tartózkodhat, akár jelentősen, akár évekig is. A nyereséges működés miatt a mögöttes érték egyre magasabb, ami idővel korrekt tartományba fogja hajtani az árfolyamot. Ha a vállalat éves sajáttőke-arányos megtérülése megfelel az elvárt hozamunknak, akkor soha nem szükséges eladni a részvényt (Philip Fisher 50 évnél tovább, haláláig tartotta a Motorola részvényeit), de túlértékeltség esetén természetesen eladhatjuk.
Eladjuk a részvényt, ha (a) "alkalmi vétel" kategóriába esik, és az árfolyam elérte a mögöttes értéket; (b) a vállalatban vagy a szektorban a kitettség túl naggyá válik; (c) ha a részvényarányunk túl nagyra nőtt a kötvényeinkhez képest, és átsúlyozást tartunk szükségesnek; (d) ha az árfolyam túl magassá válik a mögöttes értékhez képest. Túlértékelt részvényből csak keveset szabad megtartani, vagy akár teljesen el is adhatjuk. Hosszútávon az árfolyam igazodik a vállalat teljesítményéhez, tehát az árfolyam sokáig szárnyalhat, ám további emelkedés valószínűsége egyre kisebb, ugyanakkor a komoly korrekció mértéke egyre nagyobb.  A következő válságban általában töredékáron visszavehetjük majd, amit szeretnénk. Mérlegeljük, hogy az árfolyamba hány évnyi leendő nyereség van beárazva, és milyen esélyt látunk, hogy pár éven belül ez kirázódik a válság hatására. (e) Ha az adott részvénynél sokkal jobb lehetőségeket látunk a piacon.
Készüljünk fel arra, hogy vásárlásunkkor rendszerint senki más nem lát majd fantáziát az adott részvényben, eladásunknál pedig a nagyközönség szívesen vásárolja és szereti az adott papírt.

2014. január 2., csütörtök

2014. első nagy fogása: FHB

A zefhábé árfolyama 1800 ft körüli szinteken is járt a válság előtt, ami túlzás volt már akkor is. Az  értékeltséget az lökte a mélybe, hogy a vállalat 2011. óta a nettó eszközérték harmadát elfüstölő veszteséget szállított.
2011-ben minimális mennyiséget vásároltam belőle, alkalmi vételnek szántam. 2012. első két negyedévében nyereség mutatkozott a gyorsjelentésekben, így vásároltam belőle még egy keveset, továbbra is nyomott árfolyamon, 480 forint környékén. A sötét fellegek megjelenését fokozta, hogy akkoriban a kormány kéthetente jelentett be megszorításokat vagy új adókat.
Mivel stabil cégeket keresünk, ritkán fordul elő, hogy a portfólióban bármelyik cég is megborul. Bár a bank veszteséges volt, a mögöttes értékét még így is jóval nagyobbnak gondoltam, ezért 30% mínuszban sem adtam el, hanem türelmesen ültem rajta. Veszteséget akkor kell realizálni, ha a mögöttes érték olyan erővel tűnik el, hogy a likvidálás az egyetlen ésszerű út. Itt nem ez történt. 2013. októberében 320-ról rally kezdődött, a mai napon 714 forintig is eljutott. 
Egyelőre csak pletykák vannak arról, hogy a hazai gazdaságpolitika által szétvert átalakított bankszektor egyik nyertese ez a bank lesz. Pletykákra nem építünk, ezért korábbi döntésemmel ellentétben ismét nem vártam meg a rally végét, hanem 1-39%-ig terjedő haszonnal eladtam mindent. Az eladás oka az, hogy jelen ismereteink szerint ez továbbra is egy veszteséges társaság, és ez fokozott kockázatot jelent az árfolyam mostani szintjére nézve.

A tőkejövedelem

Ez a bejegyzés csak annyiban kapcsolódik a stratégiánkhoz, hogy megvilágít egy, a megfelelő látásmódhoz szükséges szabályt.
Magyarországon közel 25 éve piacgazdaság működik, de a társadalom adaptációja bizonyos pontokon megakadt, és ezzel elmaradt a megerősödése. Van egy fontos elv, amiről sokan valószínűleg nem is hallottak: "A piacgazdaságban a tőkejövedelem fontosabb a munkajövedelemnél."
Ez abból ered, hogy a kapitalizmusban a termelőeszközök alapesetben magánkézben hevernek. Ezek a magánkezek mi, hétköznapi emberek vagyunk. Nem pusztán ügyfelei és alkalmazottjai vagyunk a társaságoknak, hanem birtokosai is. Birtokosai. Ez 3 pillér, az utolsó pillérre - szeretett hazánkban - társadalmi szinten ráférne a konszolidáció. A tulajdonlás értelemszerűen tőkejövedelem elérésével jár, és a cél is ez.
Ha a kiindulópont az, hogy nincs tőkejövedelem, akkor a munkajövedelemből kell a megfelelő összeget elkülöníteni a befektetésekre. Ez már az első évben elkezd hasznot hozni, így az egyén (nevezzük "befektetőnek") jövedelme egyre magasabb. Ha ez nem történik meg (nevezzük "nem-befektetőnek"), akkor a jövedelme megmarad annyi, amennyi a munkájából származik.
A befektető egyre kevésbé kiszolgáltatott saját munkáltatójának és a gazdasági ciklusoknak, hiszen egyre nagyobb pénzügyi tartalékkal bír, és jövedelmének egyre kisebb hányada fog munkavégzésből származni. A nem-befektető élete végéig kiszolgáltatott maradhat, nem csupán állását, de az állami juttatásokat illetően is. A nem-befektető ezért könnyebben irányítható különféle politikai ígéretekkel vagy szigorításokkal.
A befektető nagyobb belátást szerez döntéseire, így egyéb területeken is nagyobb felelősséggel hozhat döntést. Ha mégis elbaltázik valamit, kevésbé függ az államtól és a politikától. A befektető tudja, hogy az eszközök magánkezekben vannak, így nem várja el, hogy az állam - lehetőleg ingyen, illetve látszólag ingyen - nyújtson szolgáltatásokat. A nem-befektető arra a pártra szavaz, amelyik többet ígér neki, hiszen nem látja át, hogy az ígéreteknek mi az ára. A nem-befektető nem tudja, hogy az állami szolgáltatások (eü, közösségi közlekedés, oktatás) azért minősíthetetlen színvonalúak és korruptak, mert ott nem érvényesül a piaci verseny és a profitérdek.
A befektető kevésbé függ a munkától és egy bizonyos tőkejövedelem fölött nincs rákényszerülve, hogy állást vállaljon. Ebből egy másik óriási előny származik: azzal foglalkozhat, amivel igazán szeretne, és az sem számít, keres-e vele pénzt. Neki a munkanélküliségi ráta sem jelent problémát, szemben a nem-befektetővel. A több befektető kiesése a munkából csökkentené a munkaerő kínálatot, amit a keresleti oldalról a munkabér növelésével kellene egyensúlyba hozni.
A befektető átlátja a gazdasági folyamatokat annyira, hogy nem gondolja azt, hogy "a multik gonoszak". Tudja, hogy senki semmiféle profitot nem talicskázik sehova az országból. Tudja, hogy a nagy cégek mögött nem valamiféle sötét erő, háttérhatalom, oroszok, zsidók, kínaiak, templomosok, mediciek, UFO-k, Orbán Viktor, Erzsébet királynő vagy Soros György lakozik, hanem olyan egyszerű emberek tömegei, mint amilyen ő maga is. Tudja, hogy megfelelő részvények birtoklásával bármelyik kontinens bármelyik tevékenységéből hasznot húzhat.
Tőkejövedelemre természetesen kisvállalkozás üzemeltetésével is szert tehetünk. De ha mérlegeljük, hogy egy induló és/vagy kis társaság képes-e versenyezni a már meglévő vállalatok felbecsülhetetlen tudásával, tőkéjével, ügyfélkörével, akkor a kockázat/hozam arány nagyon ritkán lesz versenyképes. Miért alapítanánk saját céget, ha a legkitűnőbb vállalatokban vásárolhatunk diszkont áron tulajdonrészt? A másik - még jobb - lehetőség, ha sikeres vállalkozásunk hasznának jelentős részét fektetjük részvénykosárba, ezzel biztosítva a több lábon állást.
A kockázaton kívül további előnye a szakszerűen üzemeltetett részvényportfóliónak, hogy a nagyvállalatok pénzügyi ereje megfelelő, és behozhatatlanul kiterjedt a műszaki, szervezési, gazdasági tudása, tapasztalata, kutatási/fejlesztési potenciálja, ügyfélköre, márkaereje.
A befektetőnek nincs részvételi kényszere a vállalatok napi működésében, és szinte semmiféle adminisztrációval nem szembesül. A vállalatok működéséből származó haszon - árfolyamnyereség, osztalék - után az adózás kedvezőbb, vagy teljesen adómentes (tartós befektetési számlákon).
A befektetőnek néhány tőkepiaci szabály betartásán kívül nincs szüksége speciális tudásra. Ha autógyártót vásárolunk, nem kell értenünk az autókhoz. Ingatlanhasznosító vásárlásakor nem kell értenünk az ingatlanpiachoz. A befektető üzletekben lévő részesedéseit korlátlanul és azonnal adhatja, veheti, bővítheti, csökkentheti. A kisvállalkozó a saját cégével ezt kevésbé tudja megtenni.
A befektetőnek az üzletrészei birtoklása jóval kisebb kockázattal jár, és ezt a kockázatot bármilyen mértékben növelheti vagy csökkentheti.
Ha Magyarországon 1990. óta megfelelő oktatással és adózással ösztönözték volna ezt a hozzáállást, mostanra valószínűleg egészen szembetűnő lenne a fejlődés az emberek gondolkodásmódjában, életminőségében, anyagi helyzetében.