2014. január 2., csütörtök

A tőkejövedelem

Ez a bejegyzés csak annyiban kapcsolódik a stratégiánkhoz, hogy megvilágít egy, a megfelelő látásmódhoz szükséges szabályt.
Magyarországon közel 25 éve piacgazdaság működik, de a társadalom adaptációja bizonyos pontokon megakadt, és ezzel elmaradt a megerősödése. Van egy fontos elv, amiről sokan valószínűleg nem is hallottak: "A piacgazdaságban a tőkejövedelem fontosabb a munkajövedelemnél."
Ez abból ered, hogy a kapitalizmusban a termelőeszközök alapesetben magánkézben hevernek. Ezek a magánkezek mi, hétköznapi emberek vagyunk. Nem pusztán ügyfelei és alkalmazottjai vagyunk a társaságoknak, hanem birtokosai is. Birtokosai. Ez 3 pillér, az utolsó pillérre - szeretett hazánkban - társadalmi szinten ráférne a konszolidáció. A tulajdonlás értelemszerűen tőkejövedelem elérésével jár, és a cél is ez.
Ha a kiindulópont az, hogy nincs tőkejövedelem, akkor a munkajövedelemből kell a megfelelő összeget elkülöníteni a befektetésekre. Ez már az első évben elkezd hasznot hozni, így az egyén (nevezzük "befektetőnek") jövedelme egyre magasabb. Ha ez nem történik meg (nevezzük "nem-befektetőnek"), akkor a jövedelme megmarad annyi, amennyi a munkájából származik.
A befektető egyre kevésbé kiszolgáltatott saját munkáltatójának és a gazdasági ciklusoknak, hiszen egyre nagyobb pénzügyi tartalékkal bír, és jövedelmének egyre kisebb hányada fog munkavégzésből származni. A nem-befektető élete végéig kiszolgáltatott maradhat, nem csupán állását, de az állami juttatásokat illetően is. A nem-befektető ezért könnyebben irányítható különféle politikai ígéretekkel vagy szigorításokkal.
A befektető nagyobb belátást szerez döntéseire, így egyéb területeken is nagyobb felelősséggel hozhat döntést. Ha mégis elbaltázik valamit, kevésbé függ az államtól és a politikától. A befektető tudja, hogy az eszközök magánkezekben vannak, így nem várja el, hogy az állam - lehetőleg ingyen, illetve látszólag ingyen - nyújtson szolgáltatásokat. A nem-befektető arra a pártra szavaz, amelyik többet ígér neki, hiszen nem látja át, hogy az ígéreteknek mi az ára. A nem-befektető nem tudja, hogy az állami szolgáltatások (eü, közösségi közlekedés, oktatás) azért minősíthetetlen színvonalúak és korruptak, mert ott nem érvényesül a piaci verseny és a profitérdek.
A befektető kevésbé függ a munkától és egy bizonyos tőkejövedelem fölött nincs rákényszerülve, hogy állást vállaljon. Ebből egy másik óriási előny származik: azzal foglalkozhat, amivel igazán szeretne, és az sem számít, keres-e vele pénzt. Neki a munkanélküliségi ráta sem jelent problémát, szemben a nem-befektetővel. A több befektető kiesése a munkából csökkentené a munkaerő kínálatot, amit a keresleti oldalról a munkabér növelésével kellene egyensúlyba hozni.
A befektető átlátja a gazdasági folyamatokat annyira, hogy nem gondolja azt, hogy "a multik gonoszak". Tudja, hogy senki semmiféle profitot nem talicskázik sehova az országból. Tudja, hogy a nagy cégek mögött nem valamiféle sötét erő, háttérhatalom, oroszok, zsidók, kínaiak, templomosok, mediciek, UFO-k, Orbán Viktor, Erzsébet királynő vagy Soros György lakozik, hanem olyan egyszerű emberek tömegei, mint amilyen ő maga is. Tudja, hogy megfelelő részvények birtoklásával bármelyik kontinens bármelyik tevékenységéből hasznot húzhat.
Tőkejövedelemre természetesen kisvállalkozás üzemeltetésével is szert tehetünk. De ha mérlegeljük, hogy egy induló és/vagy kis társaság képes-e versenyezni a már meglévő vállalatok felbecsülhetetlen tudásával, tőkéjével, ügyfélkörével, akkor a kockázat/hozam arány nagyon ritkán lesz versenyképes. Miért alapítanánk saját céget, ha a legkitűnőbb vállalatokban vásárolhatunk diszkont áron tulajdonrészt? A másik - még jobb - lehetőség, ha sikeres vállalkozásunk hasznának jelentős részét fektetjük részvénykosárba, ezzel biztosítva a több lábon állást.
A kockázaton kívül további előnye a szakszerűen üzemeltetett részvényportfóliónak, hogy a nagyvállalatok pénzügyi ereje megfelelő, és behozhatatlanul kiterjedt a műszaki, szervezési, gazdasági tudása, tapasztalata, kutatási/fejlesztési potenciálja, ügyfélköre, márkaereje.
A befektetőnek nincs részvételi kényszere a vállalatok napi működésében, és szinte semmiféle adminisztrációval nem szembesül. A vállalatok működéséből származó haszon - árfolyamnyereség, osztalék - után az adózás kedvezőbb, vagy teljesen adómentes (tartós befektetési számlákon).
A befektetőnek néhány tőkepiaci szabály betartásán kívül nincs szüksége speciális tudásra. Ha autógyártót vásárolunk, nem kell értenünk az autókhoz. Ingatlanhasznosító vásárlásakor nem kell értenünk az ingatlanpiachoz. A befektető üzletekben lévő részesedéseit korlátlanul és azonnal adhatja, veheti, bővítheti, csökkentheti. A kisvállalkozó a saját cégével ezt kevésbé tudja megtenni.
A befektetőnek az üzletrészei birtoklása jóval kisebb kockázattal jár, és ezt a kockázatot bármilyen mértékben növelheti vagy csökkentheti.
Ha Magyarországon 1990. óta megfelelő oktatással és adózással ösztönözték volna ezt a hozzáállást, mostanra valószínűleg egészen szembetűnő lenne a fejlődés az emberek gondolkodásmódjában, életminőségében, anyagi helyzetében.

1 megjegyzés:

  1. Ha ezt a bejegyzést elolvasnák a mai kormánypárti vezetők, lenne itt nemulass!

    VálaszTörlés