2014. február 27., csütörtök

Mtel 13q4

Együtt. Velem.
Néhány szóban a jelentésről: Az árbevétel nőtt tavalyhoz képest, de az eredmények romlottak (nem szeretjük). A beruházásokat növelte a frekvencialiszenszek vásárlása, de ezzel nekünk nincs problémánk. Növekedett a piaci részesedés az egyes szegmensekben, ám az egy ügyfélre jutó bevétel csökkent, az ügyfélszerzési és -megtartási költségek nőttek. Ebből is látható egyébként, hogy a legjobb "rezsicsökkentés" a piaci verseny megléte, mely fejlesztési és árverseny kényszert jelent a többi vállalattal szemben.
A várakozások csökkennek 2014-et illetően (nem jó).
A kötelezettségek rekordszintre emelkedtek (nagyon nem jó). 437 milliárd ft saját tőke mellett találunk 601 milliárd forint kötelezettséget.
Az egy részvényre jutó saját tőke 444 ft-ról 469 ft-ra nőtt, melyből 50 ft-ot visszakaptunk osztalékként, tehát a bvps 419 ft. Az eps 35-ről 22 forintra csökkent.
Kicsit döcög a cég, és vannak bőven kockázatok.

Felvásárlási pletykák: pletykák miatt venni valamit: spekuláció. Mi azzal foglalkozunk, hogy biztonságosan, olcsón tudjunk jó céget venni. Befektetünk, nem spekulálunk, bár azt hozzá kell tenni, hogy kivezetés esetén is jól járnánk, mert rögtön kézhez kapnánk 444, az auditált éves jelentés megjelenése után pedig 419 ft-ot.

"Partnerségi megállapodás": nem foglalkozunk vele, ha lesz eredménye, az majd meg fog látszódni a számviteli adatokban.

Árazás: Graham szabály: ha pe*pb < 22.5, az óvatos befektető vehet, ha nagyobb mint 22.5, ne vegyen, vagy adja el a részvényt. Ha ezt a szabályt alkalmaznánk, akkor az óvatos befektető bőven vásárolhatna belőle, ugyanis mindössze 11.7-es számot kapunk.
Úgy gondolom, hogy  hosszútávú beszállásra a 328 ft-os árfolyam nem rossz, de ne feledjük, hogy bármikor eshet ennél sokkal alacsonyabbra is az árfolyam. 357 ft-os átlaggal van telefonom, de ha egy nap hamu, kavicsok és békák hullanának alá az égből, és 200 forintos telekomra ébrednénk, miközben a mindenkori számviteli adatok ezt nem indokolják, vennék még belőle egy keveset. Csakis keveset: sajnos ez a cég nincs egy szinten például a Richterrel.

6 megjegyzés:

  1. Úgy gondolkodom, hogy 22 Ft-os eps mellett a mostani P/E az 15 körül van. Ez elég sok szerintem, nincs benne nagy potenciál felfelé. Persze a kérdés az, hogy hosszú távon jobb lesz-e az eps, tehát hogy a korábbi 35-ös felé lesz-e mozgás. Szerinted van erre esély, h ez csak valami rövidtávú bukkanó?
    Most akartam megnezni a Q4-es jelentést ilyen szempontból én is, de egyelöre nem találom. Meg tudnád mondani, h hol lehet megtallni az ilyen gyorsjelentéseket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. www.bet.hu oldalán rákattintasz az mtel-re, és ott a "közzétételek" fülnél van. A telekom honlapján is fenn van a befektetői kapcsolatoknál, illetve a www.kozzetetelek.hu oldalon láthatjuk a legfrissebb közzétételeket.
      Hogy a jövő jobb lesz-e, ezt még a legjobb elemzők is csak olyan biztonsággal tudják megmondani, ami egy pénzfeldobásnál valamivel rosszabb eredményt ad.

      Törlés
    2. Köszi! Egyebkent ezt inkabb ugy ertettem, hogy ez csak valami rövidtávú kiszámítható dolognak köszönhetö-e...pl birság vagy ilyesmi...de akkor ok...válaszod alapján nem annak köszönhetö :( Az jár még mostanában a fejemben, hogy ugye az OTP tavaly 80 Milliárd nyereséget csinált...ha ebben benne lenne egy a számviteli törvények miatt elöre elkülönitett összeg a devizahiteles ügyekböl fakadó várható veszteség magasságában (tehát ez az összeg már le lett vonva es ugy jön ki a 80 milliard), akkor az otp jó vétel lenne sztem....erröl tudsz esetleg valamit?

      Törlés
    3. Frekvenciavásárlásra ment el több lóvé mint szokott, illetve a különadók is megvannak még. De hogy az eps a jövőben tud-e emelkedni, meg sem kísérlek belegondolni...nem értek hozzá. Otp: úgy tudom, hogy a bankok mindig céltartalékot különítenek el a várható leírásokra, a nettó eredmény rovására. Már eddig is nagyon sokat céltartalékoltak a nem fizető hitelekre, és ez várható továbbra is, ha szükséges. Fordítva, ha hirtelen javulna a fizetési arány, akkor a céltartalék felszabadulás növelné az eredményt.

      Törlés
  2. Kösz!
    REmélem találok vmi érdekeset az OTP-nel...ha igen, közzeteszem majd :)

    VálaszTörlés