2016. május 28., szombat

Új magyar részvények (lezárva)

A passzív stratégiára való áttérés miatt ezt a bejegyzést nem frissítem tovább, és az új részvényeket sem fogom elemezni.
----------------------------------------------
A Magyar Nemzeti Bank 2015. november 20-án megvásárolta a Budapesti Értéktőzsde 68.8%-át, mellyel többségi tulajdonossá vált. A lépés többféleképp értelmezhető. A negatív hozzáállás szerint az egyre veszélyesebb méretűre duzzadó államgépezet a tőzsdére is rátette a kezét. A pozitív hozzáállás bízik abban, hogy az MNB tőzsdefejlesztési stratégiája sikert arat. A stratégia egyik sarkalatos pontja pedig az, hogy mindenféle, eddig zártan működő honi társaságok jöjjenek a tőzsdére. Ez a bejegyzés neked szól, ha laikus vagy, és az alábbiakhoz hasonló kérdés foglalkoztat:

Érdemes a BÉT-re jövő új társaságokba pénzt fektetnem?

A rövid válasz az, hogy alapos utánajárást követően, adatainak függvényében némelyik vállalatba megéri majd beszállni. Ezt a blogbejegyzést rakd el a könyvjelzők közé, mert szándékomban áll vizslatni az érkező vállalatok valódi (számviteli) értékét, majd azt közérthető formában tálalni. Az MNB évente öt új céget szeretne hozni a tőzsdére, ha ez bejön, izgalmas tőzsdei évek elé nézünk. 2016-ban 1, azaz egy vállalat bevezetése történt meg.
Rögtön érdemes tisztázni, hogy befektetés szempontjából nem az újonnan bevezetendő, hanem a régóta jelen lévő, stabil cégek a nyerőek. [Ebben a korábbi bejegyzésemben] már ismertettem, hogy a tőzsdei bevezetés nem az új befektetők érdekében történik. Szánd rá az időt, hogy végigolvasod. 
Ha viszont inkább a régi tőzsdei cégekkel lenne érdemes foglalkozni, miért nem azokat követem nyomon? Régebben ezt tettem, ahogyan a 2013-2014. évi bejegyzésekben látható (mely adatok már régen elavultak). Az akkori, kiszámíthatatlan magyar gazdaságpolitika olyan nyomást és bizalomvesztést adott a hazai tőkepiacnak, hogy külföldi piacokra tértem át. 2016-ban, 27,000 pontos BUX mellett olyan árfolyamokat látok, ami alapján én biztosan nem vennék magyar részvényeket. Drágának tartom őket ahhoz képest, amit nyújtani tudnának. Természetesen mindez bizonyulhat tévedésnek is. Nem zárom ki, hogy ha a magyar részvények csábító árakra esnek, ismét előveszem őket.
Térjünk vissza a tárgyhoz. Említsünk meg néhány korábbi bevezetést a "régi" BÉT korszakból:
Plotinus: 2011. februárjában hozták be. Ez az egyetlen társaság, ami eszembe jut, ha példát szeretnék felhozni egy jó cég korrekt árú bevezetésére. 
Altera: Ezt sokan a Plotinus koppintásának mondják, és amikor 2012-ben a honlapján "egyedülálló befektetési stratégiáról" olvastam, engem kellőképpen el is riasztott tőle. Ha az egy részvényre jutó saját tőkéje alakulását megnézem [itt], akkor egyáltalán nem bánom, hogy a játékból kimaradtam.
Norbi Update: A Norbi remek példa arra, hogy mi mindennel szembesülhetsz egy tőzsdei bevezetés után. Két bejegyzést írtam róla. Az [első bejegyzést] még a bevezetés előtt hoztam létre. Próbáltam kiszámolni, hogy mennyit érhet a részvény, és arra jutottam, hogy az 1000 Ft többszöröse annak, amit egy értékalapú befektető adhatna érte. Utána nem foglalkoztam vele. A [második bejegyzést] egy évvel később írtam, kedvem támadt megnézni, mire jutott azóta. Az árfolyama akkor 500 Ft-ra esett, és számviteli adatai gyengélkedtek. Most, 2016. májusában a részvény árfolyama 250 Ft, és a tőzsdei kivezetéséről határoztak. Régi vállalatok árfolyama is eshet ekkorát, de ha az erdőnk (portfóliónk) fái szépen növekednek, nem fogunk bánkódni 1-1 satnya, elhaló egyed miatt.
Duna House (2015): A szokásosnak mondható nagy bevezetési beharangozás időszakában a Kormány hirtelen előállt egy törvényjavaslattal, ami 2%-ban maximalizálná az ingatlanközvetítői jutalékokat. Nem szavazták meg, de megzavarhatta a DH bevezetését, ugyanis a kommunikáció elkezdett akadozni, majd bejelentették, hogy a tőzsdére lépést elhalasztják. Annak idején elkezdtem írni róla egy [bejegyzést].
Waberer's: A szállítmányozó cég részvényei 2015-ben szintén nem kerültek nyilvános forgalomba. A meghiúsulás oka általában nagyon egyszerű, és a DH esetében is ez történhetett: a korábbi tulajok úgy látják, hogy nem elég magas a bevezetési ár, azaz nem tudják elég drágán eladni a cégüket.
Duna House (2016): 2016. októberében elindult a részvények jegyzése. Az erről szóló bejegyzés [itt érhető el]. Szokás szerint drágán mérik a várakozásokat. Én nem fizetek várakozásért, de utólag kiderül, jól jár-e az, aki megteszi.
UBM Holding: E sorok írásakor, 2017. március harmadikán a bevezetés egy félkész állapotot mutat, a részvénnyel nem kereskednek, és a valós tevékenységet végző társaság a holding fölött, és nem alatt áll.

Hogy mennyire köszönhető a magyar politikának a magyar tőkepiac hanyatlása, azzal a blog nem foglalkozik. Annak viszont személy szerint örülök, és sokkal jobb a semminél, hogy ezt a tőkepiacot megpróbálják valahogy felpezsdíteni. Sajnos az emberek pénzügyi tudatossága még messze jár attól, hogy kihasználják a már most is elérhető óriási lehetőségeket, de bízom a pozitív irányú változásban.

Források:
http://bet.hu/topmenu/tozsde/tortenet
http://bet.hu/topmenu/tozsde/bemutatkozas/strategia_fo_iranyai

2016. május 27., péntek

Jánvári Máté feljegyzése Peter Lynch: Sikerrel A Tőzsdén c. könyvéről

Csoporttagunk, Jánvári Máté egy beszélgetésünkben megemlítette, hogy egy jó tőzsdei könyvet olvas. Megragadtam az alkalmat, és megkértem, hogy ha jónak látja, készítsen feljegyzéseket a könyvben olvasottakról, mindannyiunk hasznára. Az alábbiakban ezt olvashatjuk. Köszönöm a fáradozását.

Peter Lynch: Sikerrel a tőzsdén

Elolvastam már néhány tőzsdével foglalkozó könyvet, viszont kevés olyan volt köztük, amire azt mondhatom, hogy igazán hasznos, és egyben egységes keretrendszert adnak a befektetőknek. Egyetlen egy ilyen jut csak eszembe, ez pedig nem más, mint Graham: Az Intelligens befektető c. könyve. De most nem erről szeretnék írni, hanem egy másik műről, mégpedig Peter Lynch: Sikerrel a tőzsdén c. könyvéről.
Aki most ismerkedik a tőzsde világával, annak nem ezt a könyvet ajánlom első olvasásra, ugyanis hiányzik belőle az alapokat lefektető szisztematikus rendszer, amit Graham fent említett irománya megfelelően olvasmányos formában tartalmaz. Szóval ez legyen inkább a 2 vagy 3 könyv, amit kiválasztunk tanulmányozásra. Fontos kiemelni azt, hogy a dokumentum 1989-ben született, így a vállalatok értékelése is az akkori időpontnak felel meg, és nem szabad egy az egyben a mostani piacokra vonatkoztatni.

Az első és határozottan szubjektív megjegyzésem az, hogy a könyv címe egyszerűen nem tetszik. Ha előzetesen nem lett volna némi ismeretem a szerzőről (a Fidelity Magellán alapját vezette néhány évtizedig, úgy hogy magasan túlszárnyalta az S&P500 teljesítményét), akkor talán el se olvasom. Meglehetősen szenzációhajhásznak, és marketingszagúnak érzem ezt a címet, nem beszélve az alcímről. De ha ezen túl tudunk lendülni, akkor egész jó tőzsdei könyvet forgathatunk a kezünkben. A legnagyobb értéke véleményem szerint az a több évtizedes tőzsdei tapasztalat, amelyet részletesen megoszt velünk a szerző. Teljesen őszintén mindenféle nagyképűség és fellengzőség nélkül írja le az elmulasztott lehetőségeket, a veszteségeket, és persze a nyereségeket is. Ugyanis senkinek ne legyen illúziója afelől, hogy ha a tőzsdén fektet be, akkor bizony lesznek veszteségei is, ezt a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett sem tudta elkerülni (de ha betartjuk Graham szabályait, akkor ezek a veszteségek eltörpülnek majd a nyereségeink mellett).

Sok érdekes dolgot ki lehetne emelni a könyvből, mások valószínűleg mást tartanának hasznosnak, én a következőket találom a teljesség igénye nélkül:
Éves jelentésekben nem szabad túl sok időt szentelni a szöveges résznek, sokkal lényegesebb a mérleg és az eredmény kimutatás tanulmányozása (Peter Lynch néhány percet ír a könyvben, szerintem ettől azért némileg több szükséges, persze aki már több éve, vagy évtizede foglalkozik a témával, annak akár ennyi is elég lehet).
Ahogy a legtöbb befektetőnek van kedvenc területe/iparága/vállalattípusa, mint például Warren Buffettnek a biztosítási üzletág, így van ezzel Peter Lynch is. A könyvben többször előkerül a dohányipar, és annak egyik kulcsvállalata a Philip Morris. Azért tartja figyelemreméltónak a céget, és a helyzetét, mert hiába csökken összességében a dohányipar üzlet évente, ha a cég eközben folyamatosan növelni tudja az árait (függőséget okozó termékről lévén szó), és még a költségeit is csökkenti, akkor a nyeresége is stabilan emelkedni fog. Nincsenek igazán tőkeigényes beruházásai sem, tehát egy ilyen típusú befektetésre bukkanni fantasztikus lehetőség.
A könyv írása óta rengeteg esemény történt a társaság életében (cégek felvásárlása, Philip Morris Int. leválasztása 2008-ban, ami már csak az Egyesült Államokon kívüli piacokra fókuszál), jelenleg Altria csoportként találhatjuk meg a tőzsdén. Most rátekintve a vállalatra, alapvetően egy „óriással” találkozunk (123 milliárd $ jelenleg a kapitalizációja), amely nagy árfolyam emelkedésen van túl. 2009-es 15 dolláros mélypontról egészen 65 dollárig szárnyalt. Ez persze nem meglepő, ha rátekintünk az elmúlt 5 év nyereségnövekedésére: 76,42%, 122,08%, 124,47%, 141,82%, 177,5%. Ezek ámulatba ejtő számok, és valószínűleg minden befektető ilyen hozamokról álmodik. Vásárolnék e most belőle? A válaszom egyértelműen nem. Ennek több oka is van. Az egyik és legalapvetőbb, hogy bármennyire is jó a cég, egyszerűen túl drága. Az ára jelenleg negyvenötszöröse a könyv szerinti értéknek, ekkora prémiumot egyetlen egy vállalat sem ér meg. Az elemzők által oly nagy előszeretettel követett P/E mutató is 22 fölött jár. Ez tankönyvbe illő túlértékeltséget mutat. Ha rátekintünk a hosszú lejáratú kötelezettségeire, borzalmasan nagy számot láthatunk, véleményem szerint ez minden, csak nem egészséges tőkeszerkezet. Nem beszélve arról, hogy a cég goodwillje (5,3 mrd $) nagyjából kétszer akkora, mint a saját tőke (2,8 mrd $). Jelen esetben számomra óriási kockázatot hordoz, ugyanis képzeljük el, hogy mi történik, ha esetleg a vállalat nem tudja egy idő után fenntartani a fentebb említett nyereségnövekedési ütemet? Az árfolyam szempontjából katasztrofális eredményt fog okozni.

De most visszakanyarodva a könyvre, szerintem az egyik, hanem a legértékesebb része a 6 vállalat típus bemutatása és elkülönítése egymástól. Én csak röviden a leglényegesebb vonásokat emelem ki, természetesen a könyv ettől sokkal részletesebben foglalkozik velük.
1) lassan növekvő vállalatok: általában nagy és öreg cégek, akik egykoron gyorsan növekvő társaságok voltak, ha van is nyereségük, az minimális mértékben növekszik egyik évről a másikra. Ilyenek például a közmű vagy áramszolgáltató vállalatok. Sok esetben jellemző rájuk, hogy régóta és rendszeresen fizetnek osztalékot, ami nem túl sok fantáziát hordoz magában, egyfajta gépies megoldás a nyereség felhasználására, persze sokszor még mindig ez a legjobb döntés valamilyen felesleges, költséges és tévútra vezető vállalatfelvásárlás helyett.
2) telivérek: ők is nagy cégek, viszont gyorsabban növekednek mint az előző kategória, a szerző a kb. 10-12%-os éves nyereségnövekedést elérő társaságokat sorolja ide, példaként a Coca-Colát, és a PG-t említi. Jelenleg a két említett vállalat nyereség növekedése inkább 20-30% között ingadozik, de ettől még nem fognak a harmadik kategóriába tartozni (egyébként a folyamatos 20-30%-os növekedésnek és persze a piacon betöltött szerepüknek az eredménye, hogy a részvények kifejezetten magas prémiummal forognak a tőzsdén jelenleg).
3) gyors növekvők: kicsi, agresszív, új cégek, nem titkoltan a szerző kedvencei: „tíz- és negyven puttonyosok földje, és akár a 200 puttonyosoké is”. A puttonyos kifejezés nem jelent mást, mint hogy hány szoros árnövekedést érhet el a vállalat árfolyama. Ilyen cégeket nem feltétlenül csak a felkapott, divatos iparágakban találhatunk, hanem egy lassú, vagy egyáltalán nem növekvő iparágban is. Példaként a sörgyártást hozza fel Peter Lynch, ami alapvetően nagyon lassan növekszik, viszont az Anheuser-Busch a folyamatos piaci terjeszkedésének következtében gyorsan tudott növekedni. A könyv írásakor lehet, hogy ez a sörgyártó még gyors növekvő volt, de ma már inkább a telivér kategóriába tartozik.
Az ilyen típusú vállalatoknál nem szabad figyelmen kívül hagyni a bennük rejlő nagy kockázatot sem, ugyanis a gyorsan növekvők általában valami új ötletre, megoldásra alapozva hordoznak nagy növekedési potenciált, viszont ha nem tudják megvalósítani a feléjük támasztott felfokozott reményeket, akkor nagy bukás, és árfolyamveszteség lesz a vége. Legfontosabb tanácsa, hogy nézzük meg a cég nyilvánosan elérhető kimutatásait (mérleg és eredmény kimutatás) és csak akkor vegyünk belőlük, ha biztos alapokon nyugszanak a számok (pl.: alacsony adósság, megfelelő mértékű current ratio stb.).
4) ciklikus vállalatok: ezeknél a cégeknél a bővülés, és a szűkülés időszakai egymást váltják. A teljesség igénye nélkül az autóipar, légitársaságok, gumi gyártók, vegyipari cégek, nyersanyaggal foglalkozó vállalatok, és a hadiipar is ebbe a kategóriába sorolható. Könnyen csapdába ejthetik az óvatlan tőzsdézőt, mivel általában nagy és jól ismert cégek, és biztonságosnak tartják őket. Viszont amíg egy telivér vállalat árfolyama egy gazdasági visszaesés alkalmával valószínűleg nem fog 50%-nál nagyobb mértékben esni (kizárni persze sosem lehet), addig egy ciklikus társaság ennél jóval nagyobb mértékben is csökkenhet. Elég, ha csak megnézzük az olajcégek elmúlt időszaki árfolyamait. Ezen típusú vállalatoknál a legfontosabb az időzítés, azaz, hogy a ciklus megfelelő szakaszában vásároljunk/adjuk el a részvényünket. Ezt persze nagyon könnyű mondani, viszont annál nehezebb megvalósítani. Aki viszont járatos a fenti iparágak valamelyikében, minden bizonnyal könnyebben tudja felismerni, hogy az adott cég éppen melyik szakaszában jár.
5) fordulóponton lévő vállalatok: ezek a válságba jutott, összetört társaságok, amelyeket a piac többsége már eltemetett. Ilyen volt például a Chrysler a ’70-es években, amely olyan mélyre süllyedt, hogy azt gondolták, soha nem tér vissza vagy ide sorolható a Penn Central vasúttársaság csődje, és későbbi visszatérése.
6) vagyonjátszma típusú befektetés: az ilyen típusú vállalatok általában valamilyen értékes tulajdonnal rendelkeznek, amit mi felfedeztünk, de a piac még nem ismert fel. Lehet pénz, ingatlan, vagy egyéb használati jog. Például a nagy amerikai vasúttársaságok hatalmas földvagyonnal rendelkeztek a ’70-es években, amit a piac nem megfelelő szinten értékelt.

Érdemes tehát felismerni, hogy milyen típusú vállalattal is állunk szemben, mert az nagyban megkönnyítheti a vásárlás vagy eladás kérdésének eldöntését. Például a telivérek esetében a szerző már megfontolja az eladásukat, amennyiben rövidtávon 30-50%-os emelkedés következik be náluk. A gyors növekvők esetében viszont nem biztos, hogy ez a legjobb stratégia hosszú távon, hisz könnyen lemaradhatunk a többszörös puttonyokról. Ami engem illet, én főleg olyan vállalatokat keresek, amik viszonylag alacsony adósság állománnyal rendelkeznek (ez azért iparág függő is), P/B alapon nem túlértékeltek, piaci vagy piaci átlag feletti nyereséget érnek el hosszabb távon és megfelelő piaci mérettel rendelkeznek. Ezek az alapvető kritériumaim, persze ezek fontossága, mértéke már mindig az adott cégtől, helyzettől, egyéni mérlegelésemtől függ.

És végül néhány további gondolat:

1) Az általa vásárolt részvényekkel a legtöbbet a harmadik vagy negyedik évben kereste. Ha minden rendben volt a vállalattal, és az, ami eredetileg vonzotta hozzá, nem változott, akkor biztos volt benne, hogy türelme előbb vagy utóbb elnyeri jutalmát.
2) Figyelemre méltó türelem szükséges ahhoz, hogy kitartsunk egy olyan vállalat részvénye mellett, amely bennünket izgalomba hoz, de látszólag mindenki mást hidegen hagy. Az ember kezdi azt gondolni, mindenki másnak igaza van, ő pedig téved. De ott, ahol az alapok biztatóak, a türelem gyakran rózsát terem.
3) Nagyon határozott, és kemény véleményt fogalmaz meg az opciós és határidős piacokról. Szerinte ugyanis, ha ez egy értelmes befektetés, akkor a Titanic egy biztonságos hajó volt.  Potenciális hozama vonzó sok kis befektető számára, akik elégedetlenek azzal a lehetőséggel, hogy lassan gazdagodhatnak meg. Ehelyett inkább azt választják, hogy gyorsan elszegényednek. A legrosszabb dolog pedig az egészben az, hogy az opció vásárlásának semmi köze a vállalati részvények vásárlásához. Ha egy vállalat növekszik és virágzik, abból valamennyi részvényes hasznot húz, de az opciós ügylet nulla végösszegű játszma.

Nagyon sok hasznos dolgot lehet a könyvből megtanulni, a rengeteg példa, és hozzá kapcsolódó tapasztalat is rendkívül értékes. A jelenleg uralkodó trenddel és hirdetéshullámmal ("1000 Eur-t kerestem egy óra alatt") is élesen szembe megy, nevezetesen a részvények vásárlása - bár úgy tűnhet - nem egy rövidtávra szóló döntés, és nem is arról szól, hogy hogyan tudok pár hónap alatt meggazdagodni. Számomra mindenképpen plusz értéket adott az elolvasása, de az alapokat Grahamtől lehet a legjobban elsajátítani.