2017. november 30., csütörtök

Máté portfólió: 2017. november

Nem volt unalmas a november hónap sem. Elég ha csak az olyan nagy cégek vesszőfutására gondolunk mint a Teva, GE vagy a hagyományos kiskereskedelmi szektor cégei. 
Nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatnom a több mint 100 éves múlttal rendelkező GE konglomerátumát, már csak azért sem, mert igen jelentős mértékben képviselteti magát Magyarországon is. Az utóbbi hónapokban nagyon sok cikk foglalkozott vele, sajnos nem azért, mert olyan jól teljesítene. Az év első felében még 1,6-1,7$ EPS-t jeleztek előre, amit a 3. negyedéves jelentésben 1,05-1,1$-ra csökkentettek. November 13-án az új CEO John L. Flannery 50%-os osztalékcsökkentést jelentett be (ez kb 4 milliárd $ készpénzt szabadít fel a cégnél évente), ami az osztalékhozam alapján választó temérdek befektetőt rosszul érinthette. Alább látható a bejelentés hatása (és az idei közel -40%-os teljesítmény is): 


Ezen sorok írásakor 18 $-nál kicsit magasabban kereskednek vele. Könyv szerinti érték szerint még mindig több mint 2-szeres árat kell érte fizetni, így továbbra is inkább csak figyelemmel kísérem és nem tartom jónak beszállásra, viszont 15 dollár alatt már komolyan fontolóra venném. A Tevát inkább, mint érdekességet követem nyomon, de a rá nehezedő nagy adósság miatt nem hiszem, hogy fogok vásárolni belőle. 
A következő részvényeket tartom jelenleg még figyelőlistán: Target, Foot Locker, Macy’s, Under Armour, PNE Wind, AT&T, Cameco, Fortescue Metals. 


Jelenleg tartott részvényeim:


Részvény eladások/vásárlások 2017. novemberben:
Ebben a hónapban nem adtam el semmit, viszont volt néhány vásárlásom. Amit szeretnék hangsúlyozni, hogy nem minden döntésem követi szigorúan az értékalapú befektetés elveit. A portfólióm 5%-át hajlandó vagyok kockáztatni úgy, hogy általam alkalmi vételnek gondolt kereskedést is végrehajtok. 
Gulf Resources: Nem kimondottan rajongok a nyugati tőzsdékre bevezetett távol keleti részvényekért. Nem igazán transzparens a működésük, viszonylag kevés információt osztanak meg magukról, és azt sem rendszeresen. Plusz volt már egy negatív tapasztalatom is a Powerland-el.  Viszont ez a kicsi, kínai bróm és só gyártó és kereskedő cég már nem először kerül be a portfóliómba. Korábban már volt egy jó köröm benne (vétel:1,4$ - eladás: 2$), és most ismét vásároltam 1,4$-ért.  Ezt inkább sorolom a rövid távú kereskedés, mint a hosszú távú befektetés körébe, bármikor előfordulhat, hogy egy nagyobb felszúrás alkalmával megválok tőle.
Mtel: A vártnál jobb 3. negyedéves jelentést követően úgy döntöttem, hogy növelem eddigi részesedésemet, és vásároltam Magyar Telekom részvényeket. A BÉT-en forgó 4 blue chip közül amúgy is ez a legolcsóbb jelenleg  P/B alapon. 
Masterplast: Dinamikusan fejlődő cég, és jelenleg a piaci környezet is kedvező számára. Korábban is rendelkeztem már vele, és most úgy döntöttem, hogy újra vásárolok belőle egy kis mennyiségben. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése